Az eredetileg jogásznak és gazdatisztnek készülő Ferenczy viszonylag későn eszmélve, húszas éveiben fordult komolyabban a festészeti stúdiumok felé. A kor közép-európai szokásainak megfelelően akadémikus képzésben tanulta a mesterséget München és Párizs, rövid ideig Nápoly műintézeteiben, hogy aztán e városokban szembesüljön azokkal a festészeti irányzatokkal – posztimpresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió és a panteizmus gondolatköre –, amelyek az akadémizmussal és a historizáló festészettel szemben végre saját korukra reflektáltak. Közben szellemi és szakmai értelemben is jókor jött a müncheni barátság olyan magyar festőművészekkel, mint Hollósy Simon és Csók István. Hollósyval, valamint Iványi Grünwald Bélával, Réti Istvánnal és Thorma Jánossal nemsokára a partiumi Nagybányán tették le egy sajátosan magyar, de az európai áramlatokhoz számos ponton kapcsolódó festészet alapjait; a nagybányai művésztelep pedig még sokáig éreztette hatását a hazai alkotók munkásságában.

Ha Ferenczy Károly életművébe akár csak véletlenszerűen bepillantunk, rögtön szembetűnik, hogy látványalapú festészete folyamatosan alakult és formálódott, de nem a változó divatok szerint, hanem töprengő, a festészet mélységeit és magasságait egyaránt kutató attitűdje okán. Közben a látvány alapos megfigyelésén túl óriási képzelőereje és a már említett atmoszférateremtő képessége segítségével alkotásain feltárulnak kora, benne családja polgári derűt árasztó hétköznapjai – ehhez foghatót csak kevesen tudtak vagy akartak manírok nélkül, ennyire őszintén és kendőzetlenül megfesteni. Bibliai témájú munkáit pedig rendre saját jelenébe vagy – mint A hegyi beszéd című festménye esetében – egyenesen a nagybányai tájba helyezte. Irodalmi és filozófiai műveltsége révén kiemelkedett az akkori művész-értelmiségi közegből, és ez a szemléletmód fellelhető vásznain is.

Témái a klasszikus festészeti hagyományokat követik, ám tájképeit vagy az azokhoz szükséges előtanulmányokat plein air módon, a szabad ég alatt festette. Akt-, portré- és zsánerfestészetében is azt érezzük: úgy törekedett a neki lényeges momentumok megragadására, hogy a művészetében közben egyértelműen érződik valamiféle keresetlen egzisztencializmus – Kierkegaard hazai percepciója vagy Ibsen művei eleve népszerűek voltak a korabeli polgári értelmiségi körökben. Néhány nagybányai festőtársával együtt idővel tanára lett az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskolának, meghívása jól mutatja: a dualizmus utolsó éveinek honi művészképzése felismerte a legfrissebb művészeti áramlatok integrációjának fontosságát. Az pedig szinte példa nélküli, hogy Ferenczy Károly mindhárom gyermeke, a festő Valér, a szobrász Béni és a kárpitművész Noémi apjuk nyomdokain járva, de saját jogon váltak a 20. századi magyar művészet kvalitásos alkotóivá.