Popova Aleszja Kossuth-díjas balettművész, a Magyar Állami Operaház első magántáncosa

A tánc a szeretet nyelve

Szentei Anna
Fotó: Földházi Árpád

Mit jelent a tánc egy olyan művésznek, aki huszonöt évet töltött a színpadon, Giselle-től Mária hercegnőn és Júlián át Makrancos Katáig a balettirodalom legizgalmasabb nőalakjait táncolta el?
A szeretetet. Ezt az érzést már kis korában átélheti a gyermek, akit foglalkoztat egy téma: minél jobban elmélyül benne, annál nagyobb boldogságot tapasztal majd, és örömet, amelyet a környezetére is képes visszasugározni. Nekem ezt jelentette a tánc. Győrben tanultam Markó Ivánnál, majd az Állami Balett Intézetbe kerültem, ahol Sebestény Katalin volt a mesterem, a példaképem, ahogyan a nagy művészek is, akikkel később együtt dolgozhattam az Operaházban: mások mellett Kun Zsuzsa, Seregi László, Dózsa Imre. Tőlük tanultam, hogy a balettművésznek – a klasszikus balett-technika tökéletes elsajátítása mellett – a színpadon az is feladata, hogy tükröt állítson az emberek elé, és továbbítsa a közönség felé a művészetben összesűrűsödő energiákat.



 

Ez miben nyilvánul meg?
Az életet működtető erőben, a szeretetben. Mindennek ez az alapja: a párkapcsolatnak, a családi létnek, a hivatásnak – hiszen ha szeretjük, amit csinálunk, azt minden nehézségével, szépségével együtt szeretjük. A tánc nem más, mint a mozdulatokban kifejeződő szeretetnyelv.

A balettművésznek nem csak technikai szempontból kell az előadáson tökéleteset mutatnia, a mozdulatok nyelvén érzelmekről is mesélnie kell…
Ezért is kell átfogó műveltség. A táncosnak ismernie kell a képzőművészetet, a klasszikus zenét, az irodalmat: az igaz értéket képviselő művészet olyan érzelmi gazdagságot ad, olyan esszenciális tudással vértez fel, amelyből bátran meríthet. Enélkül nincs hiteles alakítás. A romantika ismerete nélkül hogyan lehet eltáncolni Giselle-t? Shakespeare ismerete nélkül hogyan lehet Júlia vagy Makrancos Kata bőrébe bújni? A színpadon a táncos önmagát adja, semmit sem tud elrejteni. Nem véletlenül mondják, hogy a balettművész pőrén áll a közönség előtt: ha valakinek az alakításából hiányzik az érzelem, azt a közönség megérzi; hiába fantasztikus a technikai tudása, hiteltelenné válik.

Mi kellhet még az élet teljességének megéléséhez?
Hiszek abban, hogy az életünket évszázadok óta keretbe foglaló értékek a fontosak: a keresztény hit, a család összetartó energiáit semmi sem helyettesítheti. Azon értékeket, amelyek az embert felelősséget vállaló, szeretetteljes lénnyé teszik, a gyereknek elsősorban a szüleitől kell megtanulnia. Ha pedig a balett: a táncos a mesterétől sajátítja el a szakma iránti alázatot, ez már-már olyan, mint a szülő-gyermek viszony. Én azt tanultam Markó Ivántól, Sebestény Katalintól, hogy mikor a színpadra lépek, adni akarjak. A pályám során végig azt tapasztaltam, a nézők szomjazzák a színpadról áradó szeretetet. A művészet értelme az, hogy a fájdalmat, a szomorúságot feloldja, hogy a segítségével a néző ráeszméljen a saját problémáira, megoldást találjon. Az átélt katarzis felszabadít, és erre a mai világban – talán jobban, mint bármikor – hihetetlenül nagy szükségük van az embereknek.

További cikkek
Anziksz Az erdei ház

Nehéz lenne megmondani, miért érzünk otthonosnak egy helyet. Mi az, ami miatt az egyik hely taszít, a másik pedig azonnal lakályosnak tűnik, holott sosem jártunk még arra.

Anziksz Szentjeim – Batthány-Strattmann László

1870. október 28-án, 150 éve született Boldog Batthyány-Strattmann László, a „szegények orvosa”.

Műhely Hatvan év hagyatéka

A Testamentum elvarázsol, felemel és a mélybe ránt, a külvilágot teljesen kikapcsolja. A több mint egyórás zenefolyam egészét áthatja az az emelkedettség, amely az Omega korábbi munkáin (Szimfónia & Rapszódia, Oratórium) is jelen volt. Lebegő vokálok, szimfonikus háttérbetétek és sűrűn szőtt orgonaszőnyeg ágyaz meg a magasra hangolt gitároknak és Kóbor megszokott, lágyabb énekének.

Műhely Mándy szabadsága

Az a Budapest, az a városi élet, amit Mándy ábrázolt, különös, frusztráló nosztalgiát kelt bennünk. Olyasféle szabadság hívogat nála, amit ma elérhetetlennek tudunk, ami tökéletesen idegen tőlünk – mégis sóvárgunk utána.

Életút Egy csapat, egy család!

Felújított vagy új létesítmények nélkül nincs előrelépés, de a legfontosabb mégiscsak az, hogy a futballpályákat aztán minőséggel, szakmaisággal töltsük meg a vezetőktől az edzőkön át a játékosokig – véli Király Gábor. A legendás szürke mackónadrágos, 108-szoros válogatott kapus ennek megteremtésén dolgozik Szombathelyen, példaértékű emberséggel és elhivatottsággal.

A hely szelleme Tér és idő nélkül

A kilencvenéves korában, tavaly novemberben elhunyt Konok Tamás festőművész személyében nem csak egy meghatározó nemzedék utolsó mohikánjainak egyike távozott. Halálával a reformkor óta folyamatosan alkotó, a hazai és a nemzetközi művészeti kontextusba egyaránt illeszkedő családi hagyomány is megszakadt. Vigasztaljon bennünket az, hogy a művek velünk maradnak.